2022.05.30.
Deltaizom injekciós tűvel. Baloldalt a hurokszerű forma egy vérér, jobbra tőle a fekete forma az injekciós tű. 2. patológiai konferencia, Berlin, 2021.12.04. A videóban 1:03:08-tól.
Baloldalt az injekciós tű, tőle jobbra a hosszúkás piros folt egy véna. 2. patológiai konferencia, Berlin, 2021.12.04. A videóban 1:03:57-től.
Dr. Arne Burkhardt és Dr. Walter Lang német patológus professzorok
2021-ben két sajtótájékoztatón is felhívták a figyelmet arra,
hogy veszélyes az a technika, amellyel az oltást beadják (pathologie-konferenz.de).
Dr. Burkhardt a Kriminelle, unprofessionelle Corona-Impftreibjagd (Bűnös,
szakszerűtlen koronavírus-oltási hajsza) című tanulmányában
részletesebben is foglalkozik
ezzel
problémával:
láthatóan úgy
adják be a koronavírus elleni oltásokat, hogy nem alkalmaznak
visszaszívást.
A visszaszívás azt jelenti, hogy a tű
behelyezése után a fecskendő dugattyúját visszahúzzák, hogy
ellenőrizzék, a
tű nem hatolt-e érbe. Ha a fecskendőben vér jelenik meg, akkor a
tűt vissza kell húzni és újabb
szúrásra van szükség. Dr. Burkhardt
a visszaszívás fontosságáról ezt mondja:
Ez az eljárás – intramuszkuláris injekció
kizárólag
visszaszívással – mindig is abszolút kötelezettség volt (és
most is az) az orvosok és az egészségügyi
személyzet számára, és megfelel a „primum
non nocere” elvnek, elkerülni minden
elképzelhető kárt. Egyébként az
injekció beadása előtt az izom tapintása és rögzítése is
része az eljárásnak. Teljes értetlenséggel, sőt megdöbbenéssel
kellett tudomásul venni, hogy ennek az
aranyszabálynak az ajánlását, amelyet
minden orvosnak reflexszerűen kellett és kell alkalmaznia,
2016-ban az Állandó Oltási Bizottság (STIKO) visszavonta,
nyilvánvalóan az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az
Amerikai Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC, USA)
ajánlásainak megfelelően.
A visszaszívást
azért nem
ajánlják, hogy az oltás kevesebb
fájdalommal és
stresszszel járjon,
azaz az oltások elfogadottságát akarják
növelni, és azért sem,
mert a tű által elérhető távolságban lévő erek állítólag
túl kicsik ahhoz, hogy lehetővé tegyenek egy
véletlen intravénás beadást.
A német patológus
felhívja a figyelmet, hogy „az
érbe történő befecskendezés kizárása érdekében végzett
visszaszívás
nem helyi sérülésekről szól, hanem a befecskendezett
gyógyszer/oltóanyagok
közvetlen, késleltetett következményeiről vagy hosszú távú
hatásairól az egész szervezetre.” A vér látványa és az újbóli szúrás bosszantó lehet,
de jobb, mint egy oltási szövődmény.
Az oltó személy kívülről nem látja az izmot,
csak érzi, ezért
bár a legtöbb
páciensnél nagy valószínűséggel eltalálja a tűvel
az izmot, de idős,
ágyhoz kötött betegeknél,
akik szó szerint „csontból és
bőrből” állnak, ez egyáltalán nem
biztos. Náluk a
tű hatósugara eléri az ereket,
sőt, egészen a csontig ér. Egy másik kockázati csoport Dr.
Burkhardt szerint a testépítők,
akiknek az izmok nagy oxigénigénye miatt nagyobb
érellátásuk van, és az erek is tágabbak. De
másoknál is eltalálhat
a tű egy nagyobb eret, amiről így ír
a német patológus:
Az „erek kicsinységére” vonatkozó
érv, amely szerint az erek nem
hozzáférhetőek
a tű számára, bizonyítottan hamis, és azt
az illetékes
nemzeti hatóságok, a STIKO és a PEI – nyilvánvalóan
kötelezettségeik felelőtlen figyelmen kívül hagyásával – nem
ellenőrizték a szakirodalom alapján, és nem végeztek újbóli
méréseket.
A deltaizom egyes ereinek belső átmérője
bizonyítottan nagyobb 1
mm-nél
(Burkhardt professzor és Lang professzor által több felnőtt
személy boncolási mintáin
végzett mérések), az alkalmazott oltótűk külső átmérője
általában 0,4-0,6 mm. Ez lehetővé teszi a mikrorészecskék
bejutását a nyirok- és vérerekbe, és
keringését
azokban. A Covid
„oltóanyagokban”
található, lényegesen kisebb nanorészecskék a szervezetben és
hő hatására nagyobb komplexekké állhatnak
össze, azaz „összeolvadhatnak”.
Ha a részecskék csak a szervezetbe történő befecskendezés után
olvadnak össze, akkor az az érv is érvénytelen, hogy az erekben
talált részecskék nem fértek
volna át az injekciós tűn.
Dr. Burkhardt következtetése:
Teljesen tisztázatlan, hogy a fő veszély magában az oltóanyagban (pl. a tüskefehérjében), annak szennyeződéseiben, az emlékeztető oltásokban levő adjuvánsokban vagy a képzetlen
„beoltásban” rejlik-e, amely a helytelen beadás kockázatával jár, és felelős a súlyos mellékhatásokért és a halálért.
Egy vérér (szív alakú forma), melyet az injekció szétszakított (felső fehér rész). A sötétebb piros foltok vérzések, baloldalt a szív alakú formán belüli hosszúkás sáv kezdődő vérrögök. 2. patológiai konferencia, Berlin, 2021.12.04. A videóban 1:04:13-tól.
Tapasztalt orvosok szerint izomba adott (intramusculáris) injekióknál visszaszívás után kb. 5%-ban jelenik meg vér a tűben, amit azt jelzi, hogy a tű eret talált el. 2. patológiai konferencia, Berlin, 2021.12.04. A videóban 1:04:58-től.
Dr. Burkhardt paradoxnak nevezi a koronavírus elleni oltással kapcsolatban megfigyelt következő jelenségeket, amelyek a hagyományos oltásoknál ilyen módon nem fordulnak elő:
Dr. Burkhardt szerint hat racionális okkal magyarázható az oltási halálesetek paradoxona:
– Különböző oltási tételek – úgynevezett halálos tételek
– A tényleges hatóanyag különböző koncentrációi
– Különböző adalékanyagok – úgynevezett adjuvánsok – pl. lipid nanorészecskék
– Különböző szennyeződések ( Japánban különböző fémeket mutattak ki, és az érintett tételeket megsemmisítették.)
– Különböző hatások és mellékhatások, attól függően, hogy hova adták be az injeciót, és utána hogyan oszlik el az oltás a szervezetben. A tervezett izomba adás mellett mindig történnek befecskendezések a nyirokerekbe, vénákba és artériákba. Ez az „oltási” dózisok változó eloszlását eredményezi a szervezetben.
– A beoltott személyek immunológiai eltérései, amelyek függetlenek lennének a dózis-hatás összefüggéstől.
Dr. Arne Burkhardt és Dr. Walter Lang a 2. patológiai konferencián.