2025.10.18.
Brian S. Hooker, a Children’s Health Defense tudományos és kutatási igazgatója a Covid-oltások okozta katasztrófáról beszélgetett Nicolas Hulscher epidemiológussal. A következőkben azoknak a részeknek a fordítása olvasható, amelyekben Hulscher összefoglalja a károsodások fő kategóriáit és a szándékos károkozásra utaló jeleket, valamint megemlít kezelési lehetőségeket, első helyen a D-vitamint.
Az mRNS-injekciók által okozott közvetlen és közvetett károk mértéke szó szerint katasztrofális. Katasztrofális. Áttekintem a fő kategóriákat, amelyekbe a lakosság körében okozott károsodások sorolhatók.
Az első, mint ma már mindannyian tudjuk, a többlethalálozás. Amint épp említetted, Rancourt és kollégái becslése szerint 2023 szeptemberéig világszerte körülbelül 17 millió haláleset következett be az mRNS-injekciók miatt.
Itt, Amerikában, olyan becslések vannak, hogy az mRNS-injekciók okozta halálesetek száma az első évben 480.000 és 600.000 között mozog. Az egyik becslés egy nemrég megjelent előzetes tanulmány extrapolációján alapul, amelynek vezető szerzője a floridai tiszti főorvos, Joe Ladapo. Továbbá a VAERS extrapolációi, mert tudjuk, hogy a VAERS-ben közel 40.000 haláleset szerepel, amely Covid-oltáshoz kapcsolódik. És ez körülbelül 31-szeres alulbecslés, lehet, hogy akár 100-szoros is, ami gyakorlatilag több millió halálesetet jelentene csak itt, Amerikában.
Tudjuk tehát, hogy ez a többlethalálozási helyzet súlyos katasztrófa, és meghaladta az első világháború, a második világháború és a vietnámi háború áldozatainak számát [amennyiben a háborúk és az oltás amerikai áldozatainak számát hasonlítjuk össze, a szerk.]. Vagy vegyük például a polgárháborút, amely körülbelül 600.000 amerikai halálát okozta. A helyzet tehát nagyon súlyos.
De nem csak halálesetekről van szó, hanem maradandó károsodásokról, sérülésekről is. Ma már tudjuk, hogy ezek az oltások kétségtelenül kardiotoxikusak. Szívizomgyulladás, szívmegállás, koszorúér-betegség. Tudjuk, hogy katasztrofális hatással van az agyra. Neurotoxikus. Thorpe és munkatársai 86 neuropszichiátriai mellékhatással hozták összefüggésbe, megvizsgálva a VAERS rendszer mRNS- és tüskefehérje-oltásokkal kapcsolatos jelentéseit. Tüskefehérjét találtak 17 hónappal az oltás után stroke-os betegek agyában. Károsítja tehát az agyat, károsítja a szívet, és rendkívül káros a vérképzőrendszerre. A vérben, tudjuk, vérrögképződést idéz elő. Valószínűleg ezért vonták ki az AstraZeneca-t a piacról. Azt állították, hogy azért vonták ki, mert senki sem kérte. De összefüggésbe hozták oltás által kiváltott immun trombotikus trombocitopénia kialakulásával, ami halálos kimenetelű. Ugyanez a helyzet a Johnson & Johnsonnal is. Azt elég gyorsan eltávolították.
Az egész szervezetet károsítja. Ma már tudjuk, hogy a veséket is károsítja, igaz? Károsítja a gyomor-bélrendszert. Jelenleg több ezer tanulmány mutatja mindezt. Annyi károsodást okozott a lakosság körében, hogy felfoghatatlan. És még mindig teljes mértékben engedélyezett.
Még egy dolog: a rákkeltő hatás, igaz? Ezek az injekciók – ma már határozottan úgy gondoljuk – rákkeltőek. Erről írtunk egy cikket a substack oldalunkon. Több mint száz tanulmány jelzi, hogy körülbelül 17 különböző módon, különböző mechanizmusok révén okozhatnak rákot ezek az mRNS-oltások.
Annyi minden, annyi minden. És tudod, el kell kezdenünk helyrehozni ezt a kárt, és meggyógyítani a lakosságot attól, amit rájuk mértek.
Úgy tűnik, hogy ez szándékos, annak az egyszerű ténynek az alapján, hogy ezeket soha nem vonták ki a forgalomból, bár nyilvánvaló jelek utaltak a halottak és sérültek nagy számára. Továbbra is alkalmazzák őket. És tudod, ez szándékosságra utal, különösen most, hogy tudjuk, hogy az mRNS-oltások tönkreteszik a termékenységet. Karaman és kollégái nemrég egy patkányokkal végzett vizsgálat során azt találták, hogy az oltás a patkányok nem megújuló petesejt-készletének 60%-át elpusztította. Manicci és kollégái legújabb tanulmánya szerint, amelyben 1,3 millió nő szerepelt, a beoltott nőknél 33%-kal alacsonyabb volt a sikeres fogamzás aránya, mint az oltatlan nőknél. Ez pedig a születési arányok zuhanásához fog vezetni. Amint azt 2025-ben láthatjuk, a születési arányok rendkívül alacsonyak. A fejlett országokban, ahol beadták ezeket az mRNS-oltásokat, a népesség számának jelentős csökkenése várható az elkövetkező években. És még mindig beadják őket. Úgy gondolom, ez szándékos.
Nos, ezeknek az oltás okozta károsodásoknak a nagy része, nem mindegyik, de sok közülük, beleértve a szívkárosodást, különösen a szívizomgyulladást, visszafordíthatatlannak tűnik, vagyis nem lehet teljesen visszafordítani, mert a szívgyulladás szívhegekhez vezet, beleértve a most azonosított mikroszkopikus hegeket is, amelyek egyszerűen megmaradnak. És ez nem jó dolog.
Vannak azonban módszerek, amelyekkel jelentősen javítható az oltáskárosodottak állapota. És egy kulcsfontosságú dolog, egy kulcsfontosságú dolog, amit mindenkinek meg kell tennie, az az, hogy gondoskodjon a megfelelő D-vitamin-szintről. Ha a szint nem megfelelő, akkor megfelelő szintre kell emelni. Jelenleg két tanulmány áll rendelkezésre. Az egyik azt mutatja, hogy megfelelő D-vitamin-szint esetén csökken a tünetek súlyossága és a Covid-oltás által kiváltott szívizomgyulladás miatti kórházi kezelések száma. Egy másik tanulmány kimutatta, hogy a megfelelő D-vitamin-szint valójában csökkenti a krónikus oltás utáni fáradtság szindróma tüneteit. Tehát javítja az oltás utáni szindrómát. Szóval, ha lehet, menjenek ki a napra. Ez egy nagyon fontos dolog, amit mindenképpen meg kell tenni. A D-vitamin elengedhetetlenül fontos.
A McCullough Alapítványnál Dr. McCullough kifejlesztette a McCullough Protocol Base Spike
Detoxification-t [Alap tüske méregtelenítő McCullough protokoll]. Ez publikálva van, indexelve van a PubMed-en. A klinikai indoklás alapja három proteolitikus enzim, a bromelain, a nattokináz és a kurkumin, amelyek hatásmechanizmusai között szerepel a hipergyulladás visszaszorítása és a tüskefehérje lebontása, legalábbis ezt mutatták ki kémcsőben. És most már több esettanulmány is rendelkezésre áll azokról az emberekről, akik ezeket az enzimeket használták, és akiknél megoldódott néhány, az oltás által kiváltott véralvadási szindróma. Ezek állnak tehát a rendelkezésünkre.
És nyilvánvalóan minden más vitamin és ásványi anyag; ne egyenek túlfeldolgozott szemetet, sportoljanak, meg minden ilyesmi. És úgy tűnik, hogy eddig ennyi van. Tudod, van még néhány más dolog is, de ehhez tényleg teljes finanszírozásra van szükség. Ehhez nagyon sok pénzre van szükség a kormánytól. Valóban el kell kezdenünk néhány hatékony megoldást keresni, és el kell kezdenünk az oltáskárosodottakkal kapcsolatos klinikai vizsgálatokat.