Az első világháború idején a központi hatalmak ​a ​mai fehérorosz–lengyel határon fekvő Breszt-Litovszkban 1918. február 9-én az Ukrán Köztársasággal, 1918. március 3-án pedig Szovjet-Oroszországgal írtak alá békeszerződést, amellyel Oroszország kilépett a háborúból. Oroszország elvesztette Ukrajnát, lengyel és balti területeit, valamint Finnországot. (Ukrajnát 1919-ben visszaszerezték.) Elismerte Ukrajna függetlenségét és békét kötött vele.

1918 márciusában több amerikai katona is megbetegedett a kansasi Funston kiképzőtáborban (Fort Riley), és ezt tartják az 1918-as „influenzajárvány", a későbbi „spanyolnátha" kezdetének.  Camp Funstonban 1918 januárjában-februárjában oltási kísérlet folyt. Önkéntesen jelentkező katonákat oltottak be a Rockefeller Intézetből származó bakteriális agyhártyagyulladás elleni oltóanyaggal. Ezek után lépett fel a táborban az újfajta, rejtélyes betegség. Akkoriban már többféle oltást is használtak: a himlő, a veszettség, a tífusz elleni oltásokat, a diftéria elleni oltás egy korai formáját, kísérleti oltásokat kolera és más betegségek ellen. Sokak szerint az oltások okozták a spanyolnáthának nevezett betegséget, erről bővebben itt:  Eleanor McBean természetgyógyász orvos, PhD: ​„Az 1918-as spanyolnátha-járványt az oltások okozták​".

A spanyolnátha nem hasonlított az influenzára. Míg az influenza leginkább a gyerekeket és az időseket veszélyezteti, addig a spanyolnátha halálos áldozatainak fele a ​20-40 éves a korcsoportba tartozott. A járvány veszélyesebb volt a 65 éven aluliakra, mint a felüliekre; a halottak 99%-a ennél fiatalabb volt. A spanyolnátha tünetei is eltértek az influenzáétól:

A tünetek 1918-ban annyira szokatlanok voltak, hogy kezdetben az influenzát tévesen dengue-láznak, kolerának vagy tífusznak diagnosztizálták. Egy megfigyelő így írt: „A szövődmények közül az egyik legszembetűnőbb a nyálkahártyákból, különösen az orrból, a gyomorból és a belekből származó vérzés volt. ​Fülvérzés és bőrvérzés is előfordult." (Ireland, 1928: 57). Egy német kutató​ nagy gyakorisággal jegyzett fel ​„a szem belsejének különböző részein ​fellépő vérzéseket" (Thomson és Thomson, 1934b). Egy amerikai patológus megjegyezte: ​„Ötven esetben számoltunk össze kötőhártya alatti vérzést. Tizenkét esetben vért köhögtek fel, élénkvörös vért, nyálkahártyával való keveredés nélkül.... Három esetben bélvérzés lépett fel." (Ireland, 1928: 13). A New York-i Egészségügyi Hivatal vezető patológusa szerint: ​„Az erős fájdalommal járó esetek úgy néznek ki és úgy viselkednek, mint a dengue esetek ... orrvérzés vagy hörgővérzés ... ​agyi vagy gerincvelői eredetű parézis vagy bénulás ... a mozgáskárosodás lehet súlyos vagy enyhe, állandó vagy átmeneti ... fizikai és szellemi depresszió. Az intenzív és elhúzódó levert állapot hisztériához, melankóliához és öngyilkossági szándékkal társuló elmebajhoz vezetett."