Katonák egy fertőtlenítésre és oltásra használt vonat előtt 1915-ben Szerbiában
Unknown author, Public domain, via Wikimedia Commons
Sürgősségi kórház a kansasi Funston-táborban az 1918-as spanyolnátha idején
Armed Forces Institute of Pathology/National Museum of Health and Medicine
, distributed via the Associated Press, Public domain, via Wikimedia Commons
2021.12.04.
Eleanor McBean természetgyógyász orvos, PhD, Swine Flu Expose („Sertésinfluenza expozé”) című könyvének 2. fejezetéből:
2. FEJEZET: AZ 1918-AS SPANYOLNÁTHA-JÁRVÁNYT OLTÁSOK OKOZTÁK
[...]
AZ 1918-AS INFLUENZAJÁRVÁNY HELYSZÍNI MEGFIGYELŐJE VOLTAM
Minden orvos és mindenki más, aki az 1918-as spanyolnátha-járvány idején élt, azt mondja, hogy ez volt a legszörnyűbb betegség, amely valaha is volt a világon. Olyan emberek, akik egyik nap erősek és egészségesek voltak, másnap már meghaltak. A betegség a fekete halál jellegzetességeit hordozta magában a tífusz, a diftéria, a tüdőgyulladás, a himlő, a bénulás és az összes olyan betegség mellett, amelyek ellen az embereket beoltották közvetlenül az első világháború után. Gyakorlatilag a teljes lakosságot „beoltották” egy tucat, vagy még több betegséggel – vagy mérgező szérummal. Amikor ezek az orvosok által kreált betegségek egyszerre elkezdtek kitörni, az tragikus volt.
A világjárvány két évig húzódott, az orvosok által beadott további mérgező gyógyszerek miatt, amelyekkel megpróbálták elnyomni a tüneteket. Amennyire utána tudtam járni, az influenza csak a beoltottakat sújtotta. Azok, akik visszautasították az oltást, megúszták az influenzát. A családom minden oltást visszautasított, így végig egészségesek maradtunk. Graham, Trail, Tilden és mások egészségügyi tanításaiból tudtuk, hogy az ember nem szennyezheti a testét mérgekkel anélkül, hogy betegséget okozna.
Amikor az influenza a tetőfokára hágott, az összes boltot bezárták, az iskolákat, a vállalkozásokat is – még a kórházat is –, mivel az orvosok és az ápolók is be voltak oltva, és influenzásak voltak. Senki sem volt az utcán. Olyan volt, mint egy szellemváros. Úgy tűnt, mi voltunk az egyetlen család, amelyik nem kapta el az influenzát; így a szüleim házról házra jártak, és mindent megtettek, hogy ellássák a betegeket, mivel akkoriban lehetetlen volt orvost találni. Ha a kórokozók, baktériumok, vírusok vagy bacilusok képesek betegségeket okozni, akkor bőven volt lehetőségük megtámadni a szüleimet, amikor naponta sok órát töltöttek a betegszobákban. De ők nem kapták el az influenzát, és nem hoztak haza semmilyen kórokozót, ami minket, gyerekeket megtámadott volna, és bármit is okozott volna. A családunkból senki sem volt influenzás – még csak nem is szipogtunk –, és ez télen történt, amikor nagy hó volt a földön.
[...]
Míg az orvosok által kezelt, és az egészségügyi kórházakban ápolt influenzás betegek 33%-a meghalt, addig a nem egészségügyi kórházak, mint a BATTLE CREEK, KELLOGG és a MACFADDEN'S HEALTH-RESTORIUM, szinte 100%-os gyógyulást értek el vízkúráikkal, fürdőikkel, beöntéseikkel, stb., böjtöléssel és bizonyos más egyszerű gyógymódokkal, amelyeket gondosan kidolgozott, természetes élelmiszerekből álló étrendek követtek. Az egyik gyógyító orvosnak nyolc év alatt egyetlen betege sem halt meg [...]
A beoltott katonák között hétszer több megbetegedés fordult elő, mint az oltatlan civilek között, és ezek a betegségek azok voltak, amelyek ellen beoltották őket. Egy katona, aki 1912-ben tért vissza a tengerentúlról, elmondta nekem, hogy a katonai kórházak tele voltak gyermekbénulásos esetekkel, és csodálkozott, hogy felnőtt férfiaknak miért kell gyermekbetegségben szenvedniük. Most már tudjuk, hogy a bénulás az oltásmérgezés gyakori utóhatása. Az otthon lévők csak az 1918-as világméretű oltási kampány után kapták el a bénulást.
A spanyolnátha-járványról azt tartják, hogy 1918 márciusában kezdődött a kb. 25.000 főt számláló kansasi Funston táborban (Fort Riley), és gyorsan terjedt, amikor az Egyesült Államok mozgósította az európai expedíciós erőket, végül elérte a semleges Spanyolországot.
Camp Funstonban 1918 januárjában-februárjában oltási kísérlet folyt. Az önkéntesen jelentkező katonáknak a Rockefeller Intézetből származó bakteriális agyhártyagyulladás elleni oltóanyagot adtak be. Az Orvosi Hadtest főhadnagyának 1918 júliusi beszámolója szerint 4792-en kapták meg az első injekciót,
4257-en a másodikat is, és 3702-en a harmadikat is. Ezek után lépett fel a táborban az újfajta, rejtélyes betegség (lásd fenti, jobboldali kép).