Az oltás bevezetése után 3 év alatt a várhatónál összesen kb. 1,1 millióval többen haltak meg az USA-ban

Három területre fogok összpontosítani: többlethalálozásra, többletrokkantságra és munkaidő-veszteségre, más szóval sérülésekre. 

A többlethalálozás, az emberi veszteség, elemzésekor érdemes megjegyezni, hogy 2020-ban körülbelül 458.000 többlethalálozás történt [az USA-ban], ezek 73%-a 65 éves és idősebb korú volt. A 15-64 évesek csak 27%-ot tettek ki. Megjegyzendő, hogy 2020-ban azt mondták nekünk, hogy a Covid-19 halálozási kockázata elsősorban az idősebbeket érinti. 2021-ben a „biztonságos és hatékony oltás” bevezetésével azonban további körülbelül 500.000 többlethalálozás történt, de az arányok eltolódtak az idősebbektől a fiatalabbak felé. 2021-ben a 65 évnél idősebbek aránya 57%-ot tett ki, ami ​– ne feledjük – 2020-ban még 73% volt. A 15-64 éves korosztály aránya 43%-ra nőtt.

A halálozási többlet abszolút növekedése 2020 és 2021 között a 15-64 éves munkaképes korúak körében 73%-os volt: 2020-ban 124.000-rel többen haltak meg az elvártnál, 2021-ben pedig 215 000-en. Ez 73%-os emelkedés. ​Egy olyan vírus esetében, amely idős embereket öl, ez az ​arányeltolódás az úgynevezett oltás-megoldás hatalmas kudarca. 

Az USA-ban az oltás bevezetése utáni 2021-es, 2022-es és 2023-as években a teljes többlethalálozás körülbelül 1,1 milliót tett ki. Becsléseink szerint a produktív munkaképes korú emberek halálának gazdasági költsége 15,6 milliárdra tehető. 

A rokkantságot elemezve figyelemreméltó, hogy 2020-ban nem nőtt a ​rokkantsággal élők száma. A polgári foglalkoztatottak számát alapul véve kiszámoltuk, hogy utána 2,3 millióval nőtt a rokkantsággal élők száma, ami a gazdaságnak becslések szerint 77 milliárd dollárjába kerül. Szeretnénk megjegyezni, hogy a 16 év feletti teljes népességre vetített többlet rokkantsági szám 3,5 millió.

Ha a kieső munkaidőt elemezzük, amit mi sérüléseknek nevezünk, becsléseink szerint 28,4 millió ember hiányzik tartósan, ami 2021 óta 135 milliárdos becsült gazdasági költséget eredményez. A munkaidő-veszteség 2022-ben érte el a csúcsot, amikor 67%-kal meghaladta a 2019-es időszakét, és azóta 2023-ban 22%-ra csökkent, tehát van javulás, de még mindig standard eltérésekkel a hosszú távú trend felett van.

Összefoglalva a járvány-utáni ​szakpolitikai eredménylistát 2021 óta [az USA-ban]: összesen 1,1 millió többlethalálozás, ebből 300.000 a 15-64 éves korosztályban, 15,6 milliárdos összköltséggel; 2,3 millió többletrokkantság, 3,5 millió a teljes népességre vetítve, becsült költség 77 milliárd; kieső munkaidő többlet 28,4 millió személy, becsült költség 135 milliárd; teljes emberi veszteség 33 millió, teljes gazdasági költség 227 milliárd. 33 millió személy az USA lakosságának mintegy 10%-a. Ha feltételezzük, hogy mindez az oltással kapcsolatos, és a lakosság 25%-a nem lett beoltva, akkor az oltott lakosság 13%-áról van szó. ​ ​Meg kell jegyezni, hogy ezek a számok a 2020-as 458.000 többlethalálozással, 0 többletrokkantsággal és 50 milliárdos gazdasági összköltséggel állnak szemben. Nyilvánvaló, hogy a politikai gyógymód tagadhatatlanul rosszabb volt, mint a betegség.


Mi a Phinance Technologies-nál megértjük, hogy ezekben az eredményekben számos más tényező is szerepet játszhat, de úgy véljük, hogy az oltások bevezetése a fő felelős azért, amit mi a járvány utáni szakpolitikai eredménylistának nevezünk. Az oltás hibáztatását el lehetne hárítani, ha a beoltott és a be nem oltott egyének közötti összehasonlító vizsgálatokat végeznének. Függetlenül attól, hogy az oltás okolható-e vagy sem, nemzetként mindannyiunknak kollektíven tudnunk kellene, hogy valójában mi okozza ezeket a tragikus egészségügyi eredményeket, azonban az egészségügyi hatóságok és az amerikai kormány hallgatása erősen arra utal, hogy tudják a választ erre a kérdésre.

A Phinance Technologies lapján megtekinthetők Covid-oltás előtti és utáni többlethalálozási-, rokkantsági arány-, munkaidő kiesési adatok, egyes betegségek okozta halálozások és rokkantságok arányának alakulása az Egyesült Királyságban stb. A többlethalálozási arányok alakulása a legtöbb európai országban, köztük Magyarországon is, különböző korcsoportokra bontva, 3 módszerrel kiszámítva  – a 2C módszert tartja megbízhatóbbnak – megtekinthető ezen a lapon. A grafikonok alatt a „Select Country”-nál kiválasztható az ország.

Prof. Dr. Sucharit Bhakdi 2023. november 11-én a Német Parlamentben az AfD parlamenti frakciójának 2. korona-szimpóziumán

Kapcsolódó