2023.05.01.
A Covid-oltás következtében elhunytak számát megbecsülni is nehéz. Sokan valószínűleg évekkel a szövődmények fellépése után halnak meg, vagy nincsenek észrevehető szövődmények, de vérrögök, különböző szövetekben fellépő vérellátási zavarok és oxigénhiány egyéb betegségekhez, korai öregedéshez vezetnek, és így „siettetik” a halált.
Az elérhető halálozási adatokból, azok esetleges pontatlansága ellenére is látszik már, hogy baj van. Ha az ENSZ Népesedési Osztályának adatportálján megnézzük az 1000 főre eső halálozási arányt Európában és a világban, pl. 1970 és 2022 között, kiderül, hogy az 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben sokkal nagyobb volt, mint korábban. A grafikonon jól látható a változás. A letölthető adatbázisból (a lapon Export/DATABASE FORMAT) származó adatok megtekinthetők a lenti táblázatban.
A táblázatban levő adatok szerint Európában a 2020-at megelőző 50 évben az 1000 főre eső halálozási ráta egyszer sem érte el a 12-öt, csak 19 évben volt nagyobb 11-nél, és 2020 előtt 14 éven keresztül 11,3-nál kevesebb volt.
Feltételezhető, hogy a ráta „normális esetben” 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben sem lett volna több 11,3-nál. Ezekben az években a ráta azonban 12,233, 12,971 illetve 12,756 volt. Ezekből a számokból kivonva a 11,3-at, 0,933-at. 1,671-et és 1,456-ot kapunk, összeadva 4,06-ot.
Az ENSZ adatai szerint Európának 2021.07.01-jén 745.173.774 lakosa volt. Ennek 4,06‰-e 3.025.405 fő, tehát legalább ennyivel többen halhattak meg a 3 év alatt, mint ami elvárható lett volna.
Az Our World in Data Cumulative confirmed COVID-19 cases and deaths, World lapján a letölthető adatbázisban az szerepel, hogy 2022.12.31-ig Európában 2.009.446-en haltak meg Covid-19 következtében. Tudjuk, hogy ez a szám a valóságban sokkal kisebb lehetett, de ha ezt a számot vesszük alapul, és kivonjuk a 3.025.405-ből, kiderül, hogy még így is legalább 1 millió, nem Covid-nak tulajdonítható többlethalálozás volt Európában a 3 év alatt. Hogy annak mi az oka, azt pontosan csak Isten tudja.
A lenti táblázatból kiderül, hogy az egész világon megemelkedett a halottak száma 2020-ban, 2021-ben és 2022-ben. Az 1000 főre eső halálozások száma a világon azelőtt évtizedeken keresztül csökkent, nyilvánvalóan főleg azért, mert többen születnek, mint ahányan meghalnak, azaz nő a fiatalok aránya, ami sok európai országgal kapcsolatban sajnos nem mondható el.
Az Our World in Data Estimated cumulative excess deaths during COVID lapján a letölthető adatbázisban az szerepel, hogy a világon 2020.01.01-től 2022.12.26-ig
20.594.681 volt a többlethalálozás becsült értéke, azaz a halálozásnak a várt szinttől való eltérése. 2020-ban kb. 4.741.879, 2021-ben kb. 9.641.312, és 2022-ben kb. 6.211.490.
A Cumulative confirmed COVID-19 cases and deaths, World lapon letölthető adatbázis szerint a világon 2020.01.12-től 2022.12.31-ig 6.716.396 személy halt meg Covid-ban, ebből 2020-ban 1.946.743, 2021-ben 3.531.491, 2022-ben pedig 1.238.162 személy.
A többlethalálozások számából kivonva a Covid-ban meghaltak becsült számát, azt kapjuk, hogy
kb. 13.878.285, nem Covid-nak tulajdonítható többlethalálozás volt a világon 3 év alatt, ebből 2020-ban kb. 2.795.136, 2021-ben kb. 6.109.821 és 2022-ben kb.
4.973.328. A többlethalálozásnak természetesen több oka is lehet, nemcsak az oltás, de 2021-ben és 2022-ben, a Covid-oltás bevezetése után, sokkal nagyobb volt a nem Covid-nak tulajdonítható többlethalálozás, mint 2020-ban.
Év | Halálozási arány Európa |
Halálozási arány A világ |
Év | Halálozási arány Európa |
Halálozási arány A világ |
Év | Halálozási arány Európa |
Halálozási arány A világ |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1970 | 10,053 | 13,132 | 1988 | 10,439 | 9,603 | 2006 | 11,298 | 7,982 |
1971 | 10,109 | 13,178 | 1989 | 10,474 | 9,392 | 2007 | 11,21 | 7,937 |
1972 | 10,083 | 12,475 | 1990 | 10,653 | 9,333 | 2008 | 11,189 | 7,932 |
1973 | 10,193 | 12,163 | 1991 | 10,782 | 9,266 | 2009 | 11,031 | 7,815 |
1974 | 10,136 | 11,888 | 1992 | 10,95 | 9,137 | 2010 | 11,048 | 7,777 |
1975 | 10,361 | 11,697 | 1993 | 11,592 | 9,103 | 2011 | 10,799 | 7,69 |
1976 | 10,419 | 11,444 | 1994 | 11,69 | 9,102 | 2012 | 10,941 | 7,65 |
1977 | 10,297 | 11,089 | 1995 | 11,771 | 8,942 | 2013 | 10,864 | 7,591 |
1978 | 10,456 | 10,923 | 1996 | 11,549 | 8,845 | 2014 | 10,743 | 7,524 |
1979 | 10,531 | 10,745 | 1997 | 11,334 | 8,713 | 2015 | 11,029 | 7,526 |
1980 | 10,708 | 10,646 | 1998 | 11,268 | 8,645 | 2016 | 10,785 | 7,48 |
1981 | 10,633 | 10,472 | 1999 | 11,564 | 8,569 | 2017 | 10,86 | 7,496 |
1982 | 10,546 | 10,32 | 2000 | 11,567 | 8,472 | 2018 | 10,896 | 7,465 |
1983 | 10,774 | 10,26 | 2001 | 11,514 | 8,361 | 2019 | 10,762 | 7,462 |
1984 | 10,765 | 10,121 | 2002 | 11,734 | 8,314 | 2020 | 12,233 | 8,058 |
1985 | 10,891 | 10,013 | 2003 | 11,912 | 8,267 | 2021 | 12,971 | 8,756 |
1986 | 10,454 | 9,794 | 2004 | 11,523 | 8,179 | 2022 | 12,756 | 8,413 |
1987 | 10,387 | 9,647 | 2005 | 11,665 | 8,114 |