Dr. Michael Yeadon a Covid-oltások mögötti megbetegítő, termékenységcsökkentő, népirtó szándékról

A nevem Dr. Mike Yeadon, és a következő 10-15 percben egyetlen fő pontra fogok összpontosítani, mégpedig arra, hogy az állítólagos „Covid-19” betegség elleni ún. „oltásokat​” véleményem szerint tudatosan, szándékosan úgy tervezték, hogy ​károsítsanak, öljenek és csökkentsék a termékenységet.

Ezt az állítást már körülbelül három és fél éve hangoztatom. Ez idő alatt, ha tévedtem volna, hölgyeim és uraim, akkor úgy gondolom, hogy számos tudós cáfolta volna az általam írásban és videón elmondottakat, és ha tévedtem volna, elvártam volna, hogy a gyógyszergyártók, akiknek a termékeit rágalmazom, bírósági végzést kérjenek és szerezzenek, hogy megakadályozzák ezeknek az állításoknak a megismétlését. Ezek egyike sem történt meg.

Ehelyett az történt, hogy rendkívüli módon cenzúráztak és befeketítettek, és azt hiszem, ezt erős bizonyítékként ajánlom fel önöknek arra, hogy talán túlléptem a célon, legalábbis ezekkel az injekciós készítményekkel kapcsolatban, amelyek kétségtelenül sok embert megsebesítettek és megöltek.

Tehát először is, csak néhány rövid bevezető szó a bizonyítványaimról. Mike Yeadon vagyok. Több mint 30 éve vagyok hivatásos kutató tudós a gyógyszeriparban és a biotechnológiában. Az első diplomám biokémia és toxikológia kettősdiploma volt. Ezután szereztem egy második diplomát, a PhD-t, ami három évig tartó, kutatáson alapuló munka volt, és a légzésfarmakológiára, a gyógyszerek légzésre gyakorolt hatásának tanulmányozására összpontosított, és így tovább. Ez vezetett a karrieremhez. Vezető kutató lettem, és allergiás légzőszervi betegségek, majd később bőrgyógyászati betegségek kezelésére szolgáló új gyógyszerekért feleltem. Egy időben a ​Pfizer Global R&D alelnöke és legrangosabb kutatója voltam. 2011-ben távoztam, és 10 évig dolgoztam, hét évig a ZIARCO nevű biotechnológiai vállalat alapító vezérigazgatója voltam, amelyet 2017-ben felvásárolt a Novartis, azóta pedig tanácsadóként. Bár az elmúlt úgy négy és fél évben felhagytam ezekkel a tevékenységekkel. Tehát az elmúlt 4 és fél évben egy fillért sem kerestem a felszólalásaimmal, és nem is akarok keresni.

Van egy hosszabb, 22 perces videó, amit egy hónapja készítettem, címe „Silver Bullet” („Csodaszer”). A Telegram csatornámon van, ​és remélem, szélesebb körben is terjed. Ma azonban csak ezeknek az úgynevezett „oltásoknak” a megtervezésére és hatásaira fogok ​összpontosítani.

Tehát egész szakmai ​pályafutásom során más tehetséges emberekkel együtt légzőszervi betegségek lehetséges új kezeléseit próbáltam megtervezni és tesztelni, és ahogy mondtam, később bőrgyógyászati alkalmazásokat. ​Elmondhatom tehát, hogy ez, a toxikológiai hátteremmel és az iparban 30 év alatt szerzett kutatási tapasztalataimmal, azt hiszem, minden más ​kommentátornál jobban feljogosít arra, hogy felmérjem, mi járt azoknak az embereknek a fejében, akik ezeket a termékeket tervezték. Hadd mondjam el, hogy egy gyógyszer minden összetevőjét kiválasztják. ​Azért választják ki, hogy ott legyen, nem véletlenszerűen, hanem azért, hogy valamilyen célt elérjenek vele – ez normális –, talán azért, hogy segítsék a gyógyszer feloldódását, felszívódását, hogy megmaradjon a vérben, vagy hogy gyorsan távozzon a vérből, hogy behatoljon az agyba, ha ideggyógyszerről van szó, vagy hogy ​a tüdő közelében maradjon, ha inhalálandó gyógyszerről van szó. Tehát teljesen normális, hogy a célokat szem előtt tartva választunk.

Úgy vélem tehát, hogy a tervezők szándékai bele vannak írva az általuk hozott döntésekbe, a termékek szerkezeteibe és komponenseik összeállításába. Tehát ezeket a készségeket fogom használni, hogy úgymond visszaszámoljam, mi járt a fejükben, milyen céljaik voltak, amikor ezeket a ​szerkezeteket és formulákat választották.

Mielőtt belemennék ebbe, csak egy dolgot mondanék ezekről az úgynevezett „oltásokról”. Az iparban szerzett több mint 30  éves tapasztalatom azt tanítja, hogy ​formálisan lehetetlen egy év alatt feltalálni, kutatni, tesztelni, értékelni, gyártani, engedélyt szerezni és piacra dobni egy komplex új biológiai terméket. Ez formálisan lehetetlen. Nem érdekel, hogy mennyi pénzt és embert fektetnek bele. Egy sor olyan láncszerű lépés van, amelyeket együttesen ​– hacsak nem hagyunk ki néhányat ​– nem lehet több évnél rövidebb idő alatt befejezni. Ha tehát valaki azt mondaná, hogy egy év alatt piacra dobtak egy vadonatúj repülőgépet új hajtóművekkel, akkor azt hiszem, tudnánk, hogy formálisan lehetetlen egy év alatt az alapoktól kezdve megtervezni, stressztesztelni a gyártást, tesztelni, repülési teszteket végezni, optimalizálni a hajtóműveket, megkapni a hatósági engedélyt, és készen állni arra, hogy egy év alatt átrepülhessük az Atlanti-óceánt. És persze ez még soha nem történt meg, és összetett biológiai termékekkel sem sikerült egy év alatt. Tehát bármit is tettek, nem azt tették, amit mondtak, mert azt nem lehet egy év alatt megvalósítani. 

Másodszor, és mindjárt rátérek a példákra, ezekben a termékekben számos olyan elem van, amelyekről véleményem szerint a hozzám hasonló, képzett és tapasztalt emberek biztosan tudnák, ​hogy a 2020-ban általam említett mérgező hatásokat eredményezik. Ezek nem igényelnek különleges képességeket. Tudni kell, hogyan kell gyógyszerfejlesztést végezni, ​és hogy mi romolhat el, de én nem viselkedem úgy, mint egy abszolút zseni​, aki ezeket észreveszi, hanem ​csak mint valaki, aki szakember ebben az iparágban, aki rámutatott számos, szándékosan beépített elemre, amelyek szerintem nyilvánvalóan mérgező hatásúak azokra nézve, akiknek azt beadják. És ahogy már mondtam: az emberek, akik ezeket tervezték, a hozzám hasonló emberek, bárhol is voltak, a gyógyszeriparban vagy a hadseregben, tudták, hogy ezek a dolgok meg fognak történni, és ezért mondom, hogy ez szándékos.

Három példát fogok mondani, amelyeket le lehet tesztelni. Az első: ezek ún. génalapú termékek, vagyis egy sor genetikai információt tartalmaznak. ​Nos, ​ilyen termékek még nincsenek, amelyeket rutinszerűen használnának bárhol a világon, tehát ezek vadonatúj technológiák, de emlékeznek rá, hogy azt mondták, hogy a test fehérjévé alakítja azt, ami a genetikai kódban van. ​Ez teljesen alapfokú immunológia: mit gondolnak, hogyan lehetséges az, hogy a testünk tudja, hogy ami benne van, annak ott kell lennie, és nem támadja meg, és mégis, ha valami kívülről kerül a testünkbe, vagy egy daganat alakul ki, valami, aminek nem kellene bennünk lennie, a testünk felismeri, hogy az idegen vagy nem-saját, és megtámadja? A válasz pedig az, hogy ​mindent tolerálunk, aminek a testben kell lennie. Az anyaméhben kizárt az önmagunk megtámadásának képessége. Tehát, hacsak nem kapnak egy autoimmun betegséget később az életben, akkor jól elvannak a bőrükben, amíg valami a testükbe nem jut, vagy valami el nem romlik a belsejükben.

Tehát, hölgyeim és uraim, ha önökbe olyan genetikai szekvenciát fecskendeznek, amely egy idegen fehérje előállítására készteti önöket, legyen az egy vírus vagy valami számítógép által tervezett, akkor az nem része önöknek, és nem kellene önökben lennie. Biztosíthatom önöket, hogy a testük felismeri, hogy megtámadták. Valami olyasmi van benne, aminek nem kellene ott lennie, és halálos támadást indít minden sejt ellen, amiről azt hiszi, hogy ​hibásan működik, és megpróbálja megmenteni önöket. ​Tehát ez az autoimmun reakció, ez a pusztítás, amit a szervezet​ megpróbál véghezvinni, azért történik, mert megpróbálja megvédeni önöket. ​Ez bárhol meg fog történni a testben, bármelyik sejtben, szövetben, szervben, ahol sajnálatos módon a befecskendezett dózis landol.

Ha tehát a szívben landol, szívizomgyulladást vagy szívrohamot kaphatnak. Ha az agyban landol, akkor stroke-ot vagy neurológiai betegségeket kaphatnak. Ha a szembe kerül, megvakulhanak. Ha a petefészkekbe kerül, sterilizálhat. Ez megmagyarázza véleményem szerint a rendkívül sokféle mérgező hatást, amit ezekkel a termékekkel kapcsolatban tapasztaltak. 

Tehát ez az egyik. A testüket arra készteti, hogy olyasmit állítson elő, ​aminek semmi keresnivalója ott. És amikor ez megtörténik, mindenki, ​aki ismeri az immunológia első leckéjét, megérti, hogy miért történik ez. Ez nem véletlen. Ez a tervezés része. Tudatos ​választás.

Ezután a második: Mit kódoltak az úgynevezett „oltásokba”? Nos, azt mondják, hogy tüskefehérjét. Nem hiszem, hogy létezik természetes tüskefehérje, de az ilyen szekvenciájú fehérjékről ismert, hogy akut módon mérgezőek a vérsejtekre, vérrögöket okozva, ​mérgezőek az idegsejtekre, hibás működéshez vezetve, és valószínűleg más dolgokra is, amelyekről nem tudok semmit. Tehát ez a második dolog: a test nem csak arra kényszerült, hogy egy idegen fehérjét állítson elő, ami nem a testbe való, hanem arra is, hogy olyasmit állítson elő, ami egyenesen mérgező a test számára. És az a személy, aki ezt a szekvenciát választotta, tudta, hogy ez a tulajdonsága. Ez nem véletlen. Ez szándékos.

Azután a harmadik, teljesen megdöbbentő. Normális, hogy a gyógyszereket formulázzák, azaz valamibe csomagolják, kapszulákban vagy tablettákban látod őket, lehet, hogy van bevonatuk, ​ha pedig inhalátorról van szó, lehet, hogy van mellette folyadék, hogy ki lehessen hajtani. Ezeknél az injekciós készítményeknél zsíros gömböcskékbe, úgynevezett lipid nanorészecskékbe csomagolták őket, ​ami azt jelenti, hogy apró kis zsírrészecskékbe. Lipid nanorészecskék: hölgyeim és uraim, már 2012-ben megjelentek olyan tanulmányok, amelyeket néhány évvel ezelőtt olvastam, és amelyekben azt írták, hogy az iparágban a formulázók jól tudják, hogy a lipid nanorészecskékben lévő haszonanyagok, amikor állatokba és emberekbe fecskendezik őket, túlzott arányban lerakódnak a petefészkekben.

Emlékszem, amikor elolvastam azt az írást, tényleg nem tudtam aludni. Az a személy, aki a Moderna és a Pfizer termékek formulázásához lipid nanorészecskéket választott, pontosan tudta, hogy ezek az lehetővé teszik, hogy a membránokon keresztül átsodródjanak a szervezeten, mintha ott sem lennének, és aránytalanul nagy mennyiségben rakódjanak le a petefészkekben. És mivel elmondtam az első két dolgot, azaz, hogy ez arra készteti a testet, hogy megtámadjon minden olyan sejtet a testben, amely követi az utasításokat, és ez az utasítás egyébként az, hogy mérget készítsen, már nem kellene meglepődni azon, hogy emberek károsodtak és meghaltak, és csökkent a termékenységük.

Bárcsak ne kellene közölnöm ezt az információt, de kizárt, hogy a termékek tervezésében részt vevő emberek ne tudták volna, hogy a termékeknek olyan hatásai lesznek, mint amilyeneket én előrejeleztem, és amilyeneket oly sokan tapasztaltak. Ez szándékos

Számos bizonyíték van arra, hogy ez támadás, ami sajnos nem az egyetlen dolog, ami valaha is történt, ez az első, amit észrevettem. Én egy úgynevezett normális ember voltam 2020-ig, mindent elhittem, amit mondtak nekem, de ez egy régóta tervezett támadás része, amelyet nemzetek szintje felett működő nagyhatalmú, gazdag emberek terveztek.

Attól tartok tehát, hogy az olyan szervezeteket, mint az ENSZ, az Egészségügyi Világszervezet, a Nemzetközi Fizetések Bankja, a Világgazdasági Fórum, olyan emberek népesítik be, akik szerintem megszervezték ezt a támadást az emberiség ellen, és újra meg fogják tenni. A világ minden táján gyárak vannak elfoglalva ezeknek az úgynevezett „oltásoknak” a gyártásával és az általam leírt módon történő formulázással, és ki fognak találni okokat, amiért fel kell tűrni az ingujjat. És én azt mondom önöknek, az Isten szerelmére, kérem, ne tegyék!

Az egyetlen módja annak, hogy ezeket az embereket távol tartsuk magunktól, az az, hogy szóvá tesszük, amit látunk, és egyszerűen megtagadjuk az abszurd utasítások követését, függetlenül attól, hogy milyen látszólagos indokkal jönnek.

Említettem tehát, hogy elképesztő cenzúrának és rágalmazásnak voltam kitéve, és ez igaz. Mindig azt mondtam, hogy ha hallanak, kérem, ismételjék el, amit mondtam, másoknak is.​ Kis hatósugaram van, mert cenzúráznak. És más ember nem jön megmenteni minket. Csak kevesen vagyunk, akik nem vagyunk hajlandóak csendben maradni, miközben ezt teszik velünk. De ez egy szélesebb körű megtévesztés része: a pandémiás hazugság egy nagy hazugság. Most nincs időm belemenni, de nem volt világjárvány, lássátok a másik videómat. Soha nem volt világjárvány. Nem is történhet meg. Hazugság.

Az úgynevezett ember okozta klímaválság is hazugság. Ugyanazok az emberek találták ki ezt is az 1960-as évek végén, a Római Klub. Azért választották ezt a két témát, a fertőző betegségeket és az éghajlatváltozást, hogy megijesszék az embereket, mert rájöttek, hogy ez nemzetek szintje feletti válaszlépéseket kényszerítene ki. De én azt mondom, ​hogy álljanak a saját lábukra, és mondják meg nekik, hogy takarodjanak el az abszurd hazugságaikkal. És van egy harmadik hazugság is, ami ezek mögött húzódik, és ez a következő: azt hiszik, azt mondják nekünk, egész életünkben azt mondták, hogy a világ túlnépesedett, és ez szó szerint abszurd. Ha repülőgépre szállnak, néhány percen belül ​ még egy forgalmas város felett is ​– a hely tele van városokkal, erdőkkel és mezőkkel, szóval ez egy újabb hazugság, de szerintem ez hajtja őket. Úgy gondolják, hogy túl sokan vagyunk mi, kis emberek, és arra törekszenek, hogy digitálisan irányítsanak minket, majd végül a halálba injekciózzanak. Ezt csak az együttműködés megtagadásával lehet megállítani.

És ez az én tanúvallomásom. Remélem, hogy hasznos volt számukra.

(kiemelés – a szerk.)

Kapcsolódó